2014. február 18., kedd

~2.évad második fejezet

Halihó! Tudom késtem...sajnálom, de jobb később mint soha. Vártam a kommenteket, amik elég nehezen jöttek össze.. szóval most is várnám őket. Aki esetleg Taylor Swift rajongó ne haragudjon meg, hogy Taylor ilyen a történetben.
Jó olvasást! Puszcsi ♥




Másnap telefoncsörgésre ébredtem.
-          Tessék? – szóltam bele álmosan. Komolyan ilyenkor a hangom felér egy zombiéval is.
-          Ideje felkelni álomszuszék – szólt bele Ben.
-          Még öt percet- nyöszörögtem.
-          2 perced van, hogy magadhoz térj, tedd rendbe azt a csinos fejedet és told ide a fenekedet, de sürgősen – parancsolt és rám is tette a telefont. Hjaj… már megint. Magamhoz képest gyorsan összeszedtem magam, felvettem egy virágos pólót és egy fekete szoknyát, a cipővel sosem törődöm, így ami a legközelebb volt az ágyamhoz azt választottam. Reggelizni sem volt időm majd beugrok valahova, ha kiderült Ben mit is akar mondani. Felkaptam a táskám és már futottam is le a földszintre, mert Jake várt rám.
-          Végre – állt fel az egyik fotelból. Most is a szokásos szerelését viselte, fekete farmer, fehér póló és az elmaradhatatlan bőrdzseki. Igazán jó képű srác, nem értem, miért ezt a munkát választotta magának, hiszen így neki sincs normális élete. Velem utazik, és állandóan távol van a családjától.
-          Bocsánat – kértem elnézést, mert nem tudtam mióta várt rám.
-          Nem gáz. Na, tiplizünk. –Elővette zsebéből a kocsi kulcsot és már el is indultunk. Nem tudom, mit tehetnék, hogy megbékéljen velem, hiányzik a régi Jake, amikor még minden normális volt. Röpke 10 perc alatt a stúdióba értünk, ahol Ben már várt.
-          Jó reggelt. – köszönt és helyet foglalt a székében.
-          Jobbat. – ültem le vele szembe – még aludtam volna egy kicsit, tudod Ben állandóan csak a munka és munka.
-          Ne nyafogj! – nézett rám mogorván –Inkább csomagolj, mivel holnap indultok Londonba.
-          Tessék? – kérdeztem ijedten.  – Még korai – próbáltam nyugodt maradni, de belül nem sikerült. A szívem hevesen vert, mert, eszembe jutott Ő. Igazából állandóan csak ő jár a fejemben…
-          Indulsz és kész. De ne aggódj, nem tudja senki, hogy ott leszel, kivéve Conor-t. Nem akarok most felhajtást. Felveszitek a dalt és már jössz is vissza. Amúgy is minden figyelem az új videó kliped körül forog. Figyelsz te rám egyáltalán? – zökkentett ki gondolataimból.
-          Mi? Ja, igen.  – válaszoltam gyorsan. Nem találkozhatunk újra, nem szabad.
-          Míg Londonban tartózkodsz melletted lesz az egyik asszisztensem, szóval, ha bármi van, őt keresd. Mondjuk, mivel még tanuló ne idegesítsd fel nagyon. A neve Alison Hale, a stúdióban találkozhatsz majd vele. Nincs több mondandóm elmehetsz – intett, hogy távozzak és már folytatta is a további munkáját.
Még az étvágyam is elment ettől a hírtől, így a reggeli kimaradt… sőt az ebéd is. Már rég otthon voltam, Jake most sem szólt hozzám, de egész úton éreztem magamon a tekintetét. Biztos kíváncsi lett volna, hogy fogadtam a hírt, hogy újra Londonban kell tartózkodnom egy ideig. Végülis 1 hétnél több időt úgy sem töltök ott, akkor nem történhet semmi felfordulás, nem igaz? Hiába próbáltam nyugodtnak tettetni magam, nem ment… bementem a szobámba és elővettem egy dobozt, ami az ágyam alatt pihent, már vagy 2 hónapja. Ebben a dobozban volt életem legszebb időszakának maradványai… az első közös képünk, ami a Times Square-en készült, és rengeteg cikk arról, amikor összejöttünk, a balesetről és persze a könyvdedikáláson történtekről is. Nem tudtam megválni az ajándékoktól sem, amit tőle kaptam. De tovább kell lépnem. Ő már boldog valaki más oldalán.

Eleanor szemszöge:

Dél van. Már vagy 2 órája Louis-ra várok a Starbuksban, úgy volt, hogy stúdiózás után itt találkozunk. Egyfolytában az órámra pillantok, de semmi.  Már annyira unatkoztam, hogy a twitteremet böngésztem és rendeltem még egy kávét. Ahogy pörgettem az eseményeket, hirtelen megakadt a szemem egy tweet-en.

Daisy Crawford: Képzeljétek! Vendégszerepet kaptam egy sorozatban! Hamarosan kiderül melyikben is ;) xx

Elmosolyodtam, örülök, hogy minden oké vele… Hiányzik, és azért egy kicsit mérges is vagyok rá. Ha újra találkoznánk, biztos leordítanám a fejét, hogy el sem búcsúzott rendesen. Igazából el sem hiszem, amit abban a levélben írt akkor… még hogy már nem szereti Harryt… ez ostobaság.
És hogy mi van Harryvel? Teljesen kifordult önmagából, rá sem ismerek. Állandóan csak a lányok és a bulizás. Amikor bejelentették, hogy együtt van Taylor Swift-tel azt hittem padlót fogok… Egyáltalán nem illenek össze, hiába vagyok Taylor rajongó. Szeretem a dalait, de magát a lányt 2 hónap ismeretség után már nem. Nem akarom elrontani a tini lányok örömét, de ez a lány teljesen más, mint ahogy elképzeltem. Állandóan Harryn lóg, és ő naiv hagyja is… ki sem jönnek a szobából, ha értitek.  A legdurvább az, hogy amikor Taylor nincs itt, mert koncertje van vagy épp interjúja Harry más lányokkal van. Elmélkedésemet telefonom zavarta meg.. Louis.
-          Szia! Merre vagy már?
-          Ne haragudj El, de tovább tartottak a megbeszélések. Ide tudsz jönni? Paul kimegy eléd. – a hangja elég zaklatottul csengett.
-          Persze, de baj van? – kérdeztem ijedten. Kicsit mintha habozott volna, de aztán így szólt.
-          Nincs semmi baj, itt találkozunk. Szeretlek. – Válaszolni sem volt időm, mert a telefont rám rakta. Ez nem jó jel, annyi biztos. 5 perc sem telt el, Paul kocsija már az épület előtt állt. Kifizettem az italomat, és már el is indultam a fekete jármű felé. Beszálltam, köszöntem Paul-nak, akin szintén látszott az idegesség jele és már indultunk is. Hamar megérkeztünk, az ajtóban már Louis várt.
-          Szia – öleltem meg. Már nagyon hiányzott.
-          Szia – szorított magához erősebben. – Ne haragudj rám, hogy nem mentem. – mondta
-          Mi a baj? – kérdeztem, mert tudtam, hogy baj van.  Ismerem Louis-t.
-          Harry- sóhajtott. – Egyszerűen nem lehet vele dolgozni. Most is részeg – hangja keserűen csengett.
-          Még mindig nem heverte ki az óta sem – mondom szomorúan, mire Louis csak bólint. Bementünk a többi sráchoz, akik a kanapén ültek az iroda előtt. Nem értettem, hogy miért itt várnak kint, hiszen Tom mindig mondta nekik, hogy bent várják meg, míg nem érkezik meg. Ekkor az ajtó kinyílt és Harry lépett ki rajta mögötte pedig a szőkeség.
-          Fantasztikus volt – csókolta meg Harryt Taylor. Már én éreztem kellemetlenül magam, jó hogy nem előttünk dönti le.
-          Nem vagyunk egyedül édes – nevetett Harry.
-          Jó, hogy észreveszed – mondta Zayn idegesen.
-          Megbeszélésünk van, szóval jobb, ha mész Taylor – szólt Niall is.
-          Este jövök – elbúcsúzott Harrytól, ami nekem megint nem tetszett és eltipegett.  Harry lehuppant a kanapéra lábát feltette az asztalra és a telefonját nyomkodta.
-          Ez mire jó? – bukott ki belőlem a kérdés.
-          Parancsolsz? – tekintett fel Harry a képernyőről.
-          Az irodában kellett ezt csinálni? – kérdeztem. Louis a kezemet fogta, hogy nyugodjak le, de nem ment.  -
-          Már bocs, de semmi közöd hozzá – állt fel. – De most mennem kell, mert vár rám Clarissa a dögös táncos lány.
-          Részeg vagy – szólt bele Liam is. – Nem kellene több lánnyal összefeküdnöd.
-          Ne oktassatok ki! – lett ideges, - Az én életem, azt csinálok, amit akarok.
-          Hidd, el csak segíteni akarunk – mentem hozzá közelebb, de ő hátrébb lépett.
-          Nem kell a segítségetek. Teljesen jól vagyok – kiabált.
-          Tudom, hogy miatta vagy ilyen… - mondtam, ki de már is megbántam. Szemében keveredett a fájdalom és a düh. A következő amire feleszméltem az ajtócsapódás volt.

12 megjegyzés:

  1. á istenem igaz egy kicsit rövid lett de annyira jó hogy végre raktál fel egy új részt. kérlek siess a következővel nagyon várom

    VálaszTörlés
  2. Jaj istenem itt abba hagyni!Kész kínzás!Nagyon jó lett! :D
    Gyorsan a kövit! :D

    VálaszTörlés
  3. Húú na végre új évad, új résszel! ;) Az új szereplőre meg nagyon kíváncsi vagyok! ;) Gyorsan kövi részt!

    VálaszTörlés
  4. Annyira jooo *.*
    Nagyon jol irsz. :-DDD
    Varom a kovit ;-)))

    VálaszTörlés
  5. szia . nem értem hogy miért várod a megjegyzéseket hisz remek részeket írsz egyre jobbakat és izgalmasabbakat mi csak várjuk a részeket. és mikor meghozod őket izgalommal olvassuk el az eseményeket. szóval szerintem ne várj meg egy adott hozzászólás számot .. mert mi itt vagyunk igaz nem írunk a részekhez olyanokat hogy : 'hát ez k*rva jó' 'nagyon ügyes vagy csak így tovább' és stb.. mert neked ezt tudnod kéne hogy nagyon jókat írsz.. hisz azért olvassuk.szóval siess a következővel mert nagyon várjuk sziaaa :)

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon jó volt!!! Hamar a kövit :) ♥♥♥

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
  8. Aaa nagyon jonlett kovittttttttttt:)

    VálaszTörlés
  9. Tok jol irdsz 2 nap alatt elolvastam az egeszet:3 ez is joooo resz lett
    mikor jon a kovi? Nagyon varom:)

    VálaszTörlés
  10. nagyon jó lett. így tovább

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó rész :D *_*

    VálaszTörlés