Ne haragudjatok a sok késésért, tudom mást ígértem de így jött össze. Meghoztam az új részt, elég hosszú lett, remélem kapok hozzá sok sok kommentet:) Pontosan 10 szeretnék, mert nem tudom, hogy van-e értelme a folytatásnak és ha meg van hozom is az új részt, mert már azt is elkezdtem írni.
Jó olvasást! Sok puszi ♥
A távolság egyre jobban csökkent,
miközben felém sétált. Tekintete szomorú volt, mégis kiolvastam belőle az
őszinte szerelmet.
-
Végre megtaláltalak – simított végig arcomon,
mikor ideért. Beleborzongtam érintésébe, és megint a sírás kerülgetett, de most
az jön, aminek jönnie kell. Annyi érzés kavargott bennem, boldog vagyok, hogy
felébredt a kómából, viszont a szívem megszakadt, hogy el kell hagynom.
-
Nem kellene itt lenned- toltam el kezét, mire
ő hitetlenkedve nézte az előbbi cselekedetemet. – Menj el… - súgtam, de nem
néztem a szemeibe.
-
Miről beszélsz? – kérdezte, ránéztem, amit nem
kellett volna, mert egy törékeny fiút láttam magam előtt, aki épp most
veszített el valaki olyat, aki fontos volt a számára. – Daisy… - fogta kezeimet
és a szívéhez emelte. – Ne engedj el magadtól. – A szívem szakadt meg, mekkora
szemét vagyok, még ha csak őt akarom megvédeni is.
Elhúztam kezeimet, és el akartam
indulni, de egy szorítást éreztem a csuklómon, ekkor lenéztem és még rajtam
volt az a karkötő, amit Harry vett. Eszembe jutott, mit mondott róla, „Csak
akkor vedd le, ha már nem szeretsz!” Talán így távol fog maradni tőlem.
-
Sajnálom – levettem a karkötőt, és a kezébe
helyeztem. – Mi nem lehetünk együtt. – már ezt is suttogtam, mert semmi erőm
nem volt már. El akartam innen menni, be a szobámba és felejteni.
-
Daisy, hát itt vagy! - jelent meg hirtelen Lucas. Harry összeszorította a markát, amiben
a karkötő volt és Lucasra pillantott.
-
Miatta?
- kérdezte Harry és undorodva Lucas-ra nézett. – Pont miatta? – hangja
egyre idegesebb lett és kétségbeesettebb is.
-
Harry… - nem tudtam mit mondani, semmi nincs
Lucas és köztem. Ez az egész rosszul sült el. Úgy akartam, hogy újságokból
tudja meg, hogy itt vagyok. Nem kellett volna idejönnie.
-
Ne Harryz itt nekem- rázta meg a fejét
idegesen, és hangjától összerezzentem. A következő, amire feleszméltem már az
volt, hogy Harry elsuhant mellettem pontosan Lucas felé.
-
Kérlek, ne csinálj semmi ostobaságot- fogtam
meg a kezét, de ő csak kirántotta. Elborult az agya, ismerem. Már több ember
felfigyelt a hangos kiabálásokra, de Harryt ez sem érdekelte, még mindig Lucas
felé tartott. Féltem. Rettentően féltem,
hogy mi lesz ebből. Ekkor Harry keze mozdult és Lucas a földön kötött ki.
Ledermedtem, mikor Harry a nyöszörgő Lucas felé került és folyamatosan
püfölte. Nem bírtam tovább nézni,
odaszaladtam és megfogtam Harry öklét.
-
Hé Styles! Nyugalom! - jelent meg Jake és leszedte Lucasról
Harryt. Letérdeltem Lucashoz.
-
Jól vagy? – kérdeztem már sírva. Az egész az
én hibám. Még Lucas is megsérült. –
-
Ne aggódj semmi bajom. – simított végig
karomon, míg a másik kezével orrát fogta, mert úgy látszik Harry eltörte azt.
-
Ne érj hozzá - kiabált Harry felénk, miközben
Jake még mindig fogta. Óvatosan Harryre emeltem tekintetemet. Szemei szikrákat
szórtak, hogy volt képes így bánni Lucas-szal?
-
Mr. Styles kérem, hagyja el az épületet-
jelent meg egy biztonsági őr. Mindent
elrontottam, látszólag Harry megnyugodott, de tekintetét rám emelte, szomorú
volt és dühös.
-
Megyek már – mondta az őrnek, nem törődöm
stílusban és kiszáguldott az épületből és talán az életemből is.
-
Jobb, ha utána megyek – mondta Jake és egy
megvető pillantást vetett felénk.
-
Mi pedig menjünk be a kórházba- csuklott el a
hangom, miközben segítettem Lucas-nak talpra állni. Rengeteg fotós volt az
épület előtt, valaki szépen leadta az információt, hogy Harry verekedést
kezdeményezett és most mindenki itt van. Fantasztikus.
-
Daisy! Vége a Darrynek? – kérdezte egy nő, aki
az arcomba nyomta a mikrofont. Nem válaszoltam. Mindenki tudta már a tényt, de
erről akkor sem fogok nyilatkozni. Fáj az, hogy elvesztettem Harryt, nem tudom,
hogy ezek után mihez kezdek. Csak a munkára kell koncentrálnom. Bridget
kocsijával mentünk a kórházba, hát nem így képzeltem el ezt a mai napot az
biztos.
Harry szemszöge:
Egyedül akarok lenni. Bevágtam magam mögött a hotel szoba ajtaját,
rettentő dühős voltam arra, féregre. Csak elérte, amit akart, Daisy vele van.
-
Hé, finomabban vágd rám legközelebb az ajtót!
- jelent meg Jake mögöttem, miközben az fejét fogta.
-
Most menj el- kezem még mindig ökölbe volt
szorítva, próbáltam lenyugodni, de nem ment.
-
Megmentettem a hátsód egy rendőrségi ügytől,
mert ha tovább püfölöd azt a srácot ez lett volna a vége. – kezdett kicsit
ideges lenni.
-
Vége van – ültem le az ágyra és bámultam a
semmibe.
-
Mihez fogsz kezdeni? – enyhült a tekintete,
talán sajnál? Még az ajtóban állt és karba tett kézzel engem figyelt.
-
Hazamegyek – suttogtam. – Én mindent
megtettem, de már nem szeret – arcomat tenyerem közé temettem.
-
Tudod, hogy ez nem igaz. – tekintete komor
volt. – Valami történik vele, csak nem mondja el.
-
Annak az idiótának a keze van a dologban, de
én végeztem. Visszamegyek Londonba.
-
Hát Styles, a te döntésed – hagyott ott Jake
egyedül.
Mihez
kezdjek? Már nem szeret… életem szerelme elhagyott egy másik miatt. Felálltam
és kiviharoztam az épületből, egyenesen a legközelebbi bárba. Ez kell most
nekem, a felejtés.
Louis szemszöge:
Annyi minden történt az elmúlt 1 hétben, minden a feje tetejére
állt. Harryék balesete lett a legfelkapottabb hír, és a telefonunk állandóan
csörög. Nagyon elegem van már a médiából, hogy még az ilyen szörnyű helyzetben
sem hagytak minket békén. Napokig a
kórház előtt vártak ránk, szegény Eleanor-t is letámadták mikor látogatóba
jött. A rajongók is nagyon aggódtak
értük, amikor értesítettek minket, hogy felborult az autójuk leírhatatlan
aggodalmat és fájdalmat éreztem… igen én a nagy viccelődös is félt… félt, hogy
elveszíti a legjobb barátját és egy másik igaz barátot. Igaz barát... legalábbis ezt hittem
Daisy-ről, míg itt nem hagyott minket, és vissza nem ment New York-ba. Nem
hiszem el azt a mesét, amit leírt a levélben, valami más állhat a háttérben,
ezért is támogattam annyira Harryt, hogy utána menjen. Tegnap hajnalban szállt
fel a gépe, azóta semmi hírt nem kaptam felőlük. Nagyon remélem, hogy már úton
vannak visszafelé. Míg Harry elutazott mi szabadnapot kaptunk, így Eleanorral
Doncaster-be utaztunk a családomhoz.
-
Hé Louis! Húzzál ki a szobámból! – jött be
mérgesen Lottie. Hogy mit kerestem a szobájában? Egyszerű… Lassan egy éve
együtt van a barátjával, én, pedig mint rendes bátyó csak felmértem a terepet. Hála
a gyors reflexemnek az ágyán keresztül ki tudtam surranni, és egyenesen
szaladtam is le az ebédlőbe, mert anya már készen volt a főzéssel és itt volt
az ideje annak, hogy együtt ebédeljen a család. Anya a legjobb szakács a
világon, és nem csak én állítom ezt, hanem még a 4 lánytestvérem és Eleanor is.
-
Johannah, isteni ez a lassagne –dicsérte anyám
főztjét El.
-
De hiányzott már ez a koszt – szedtem immáron
a második tányérral anya híres főztjéből.
-
Egyetek csak édeseim – mosolygott Johannah. Az
idilli pillanatot telefonom csörgése szakította félbe. Nagy nehezen
előkotorásztam és meglepődve nyomtam az elfogadás gombra.
nagyon jó lett.siess a kövivel!!!
VálaszTörléshamar a kövit! hamar jön? ugye hamar?! :D
VálaszTörlésNagyon jó lett és egyben szomorú. Kérlek válaszlj erre a kérdésemre, mert asszem ár mútkor is megkérdeztem de nem válaszoltál. Happy end lesz vagy nem vagy még esetleg nem is tudod? Ez a rész után lettek kétségeim, hogy mi lesz a vége, de kérlek hozd őket újra össze. Imádomezt a blogot és nekem hatalmas csalódás lenne ha rosszul végződne vagy be sem fejeznéd.
VálaszTörlésImádom/Imádla!!!<3
Nagyon -nagyon jó lett!!
VálaszTörlésSiess a kövivel :))
kövit!!!! :)
VálaszTörlésimádom ahogy írsz :D
VálaszTörlésszia :) most találtam rá a blogodra, vagyis pontosítva egy-két napja, de mióta elkezdtem olvasni mindig azon gondolkozom, hogy mi lesz a folytatás, én imádom ezt a blogot, remélem nem hagyod abba az írását és ahogy nézem mások sem szeretnék, IMÁDOM AZ ÍRÁSOD!! Pusziii
VálaszTörlésAnnyira jó !!!!! Izgalmasra sikeredett nagyon siess a következővel *---*
VálaszTörlés